eltűnt. A mellkasomra tették, meleg volt és elképesztően pici. Az apró ujjai rákulcsolódtak az enyémre.
Abban a pillanatban nem az árulásra gondoltam. Nem a hazugságokra. Csak rá.
Apám még aznap bejött a kórházba.
Megállt az ágyam végében, és könnyes szemmel nézte az unokáját. Aztán közelebb húzott egy széket, és megfogta a kezem.
„Itt azideje, hogy megtudd az igazat”mondta.
A
hangjában volt valami, amitől azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
„A férjed szerintem a legundorítóbb ember a földön” folytatta, visszafojtott indulattal. „Azt akarom,
