levegőt. Ezek nem képek voltak. Ezek érzések voltak. El nem mondott mondatok. Elfojtott sikolyok és csendes remények.
Új perspektíva
– Tehetséges vagy. Nagyon. Lesütötte a szemét. Mintha nem lenne hozzászokva ehhez a mondathoz. Amikor felajánlottam a segítségem, sírt. Nem hangosan, nem drámaian. Csak potyogtak a könnyei, mintha évek óta gyűltek volna.
– Megígérem, nem pazarolom el – mondta remegő hangon. – Nem is ezért teszem – válaszoltam. – Hanem mert emlékeztettél valamire, amit majdnem elfelejtettem. Azóta másképp telnek a napjaim. Nem lettem
Kömás ember egyik napról
Ne hagyd ki
