múló
gondolatként, de az makacsul ott maradt.
A buli előtt egy üzenetet írtam a mellkasára.
Ez nem féltékenységi roham volt – ezzel tisztában voltam. Nem tartottam magam olyan típusnak, aki ellenőrizni akarja a másikat, és nem is figyeltem árgus szemekkel minden mozdulatát vagy pillantását. Mégis, az érzés, hogy „valami történni fog”, egyre határozottabbá vált – mint egy felhő, amely makacsul megül az égen. Paradox módon ez szinte megnyugtató is volt: ha az ember tudja, hogy közeleg valami, úgy érzi, talán képes lesz reagálni rá – még ha egyelőre nem is
