volna.
Aznap éjjel sokáig nem tudtam elaludni. Újra és újra az járt a fejemben, mennyire felszínesen látjuk egymást. Hogy hány embert redukálunk szerepekre, címkékre, funkciókra.
Másnap, amikor megérkezett, már nem tudtam ugyanúgy elfordítani róla a tekintetemet. Figyeltem, ahogy letörli az ablakpárkányt. Ahogy megáll egy pillanatra, mielőtt megemel egy törékeny tárgyat. Mintha minden mozdulatában ott lenne valami belső ritmus.
Amikor végül megszólaltam, a hangom bizonytalan volt.
A művészet és a vágy
– Láttam… a képeidet.
Megdermedt. A rongy a kezében megállt, a válla kissé megfeszült. Lassan fordult felém, és a szemében ott
