a lakásban, mintha a mozgás segíthetne lerázni a mellkasomra telepedő
nyugtalanságot. Az ajtóra pillantottam, aztán rá, majd vissza az ajtóra; olyan gesztust kerestem, amitől ez az este talán másmilyen lehetne. Nem akartam semmi nagy változást, nem akartam drámázni. Csupán egy kis kapaszkodót kerestem – valamit, ami mosolyt csal az arcomra, amikor az elmém – elkerülhetetlenül – olyan képeket kezdene festeni, amelyeknek semmi közük a valósághoz.
Így hát tettem valamit, ami eredetileg csak viccnek indult. Egy apró, szinte gyerekes ötlet volt – úgy villant fel bennem, mint egy villanykörte a sötét szobában. Észrevettem,
