hogy már ettől a gondolattól is enyhült bennem a feszültség. Talán épp
erre volt szükségem: egy ártatlan gesztusra, ami emlékeztet rá, hogy tudunk nevetni, ugratni egymást, és képesek vagyunk a komoly dolgokat is játékossá tenni.
Mély levegőt vettem, majd felnéztem rá. Nem arról volt szó, hogy feltételeket szabjak vagy visszatartsam. Csupán egy apróságról – valami olyasmiről, ami csak a miénk –, amit magával vihetett erre az estére. Közelebb léptem, tudatosan megnyugtattam magam, és éreztem, ahogy mosoly terül szét az arcomon. Tudtam, hogy érteni fogja. Köztünk a humor mindig is hídként
