Dániel gyengéden elmosolyodott. Felállt, megfogta a kezemet, majd még egyszer végignézett a termen.
– Mi elmegyünk. Ha bárki a kedvességet szeretné ünnepelni a megalázás helyett…
Enyhén megvonta a vállát.
– …a mi ajtónk mindig nyitva áll.
Senki sem próbált megállítani minket.
Ahogy a liftek felé indultunk, suttogások hullámoztak mögöttünk.
– Nem hiszem el, hogy ezt mondta.
– Dánielnek igaza volt.
– Évek óta ezt csinálja.
Linda ott maradt mozdulatlanul, érintetlen születésnapi tortája mellett. Mióta ismertem, először fordult elő, hogy teljesen némán állt ott, és semmit sem tudottmondani.
Kint a hűvös esti levegő megcsapta az arcomat.
